A zsűritag is csak ember:)

Azt ígértem a minap, hogy ejtek pár szót a költészet napi  rajzverseny zsűrizéséről.
Az érdi könyvtár kért fel zsűritagnak, és naná, hogy igent mondtam rá!:)
Mivel ez volt az első, és ugye minden első nagyon félelmetes és egyben izgalmas kaland is, kicsit tartottam a feladattól, de azt hiszem, jól vettük az akadályokat, és sikerült igazságos döntéseket hoznunk.

Kezdjük azzal, hogy az írásom lényege nem az, hogy sztároljam itt magam, mert globálisan tekintve ez egy viszonylag aprócska esemény, sokkal inkább egyfajta kulisszák (könyvespolcok) mögötti elmélkedés, érdekesség(?). Érdekesség nekem, és talán azoknak a gyerekeknek, akik beneveznek egy rajz (vagy akármilyen) versenyre. És a szüleiknek, tanáraiknak, mert ők sem felejthetők ki a képletből.

Nekem nem is tűnik olyan messzinek, amikor én magam is remegő térdekkel vártam eredményhirdetéseket, és még emlékszem a csalódottságra, amikor nem nyertem semmit.
De hát ez ember hol nyer, hol nem nyer, de ez nem azt jelenti, hogy veszít.

Itt most több, mint 700 alkotás közül kellett kiválasztani a legjobbakat, és sajnos nem lehet mindenkit díjazni. Ha így lenne, nem is verseny lenne, de a versenyekre szükség van, mert jó lemérni, hol is állunk reálisan abban a világban, amit a magunkénak gondolunk.
És úgy gondolom, az sem jó, ha valaki mindent megnyer. (főleg a többieknek nem, de ez már más tészta:)
Ott volt előttünk ez a rengeteg rajz, jobbnál jobbak, némelyik egészen elképesztő. Azt kell mondjam, volt olyan rajz, ami szerintem (szerintünk) simán beférne bármilyen nívós (felnőtt) kiadványba.
Főképp az alsó tagozatosok ügyeskedtek, a rajzok kb 80%-át a kicsik küldték be, és azt kell mondjam, nem a nagy számok törvénye miatt volt bennük több kiemelkedő.
Elég sok szempontot kellett figyelembe vennünk a zsűrizésél. Ezt azért írom, mert sokszor előfordul az ilyen versenyek után, hogy a szülők hőzöngenek, hogy az "én gyerekem rajza sokkal jobb volt"!
Tudom, minden szülő elfogult egy kicsit  a gyermekével szemben, ami teljesen normális, nekünk mégis objektívnek kellett maradni egy szubjektív versenyben.
Hogy mik voltak ezek a szempontok?
Természetesen elsőre észrevehetőek az ütős rajzok, amelyek vagy olyan színvilágot mutatnak, amitől dobunk egy hátast, vagy kompozícióban nagyon jók, esetleg olyan kedves figurát látunk, hogy elolvadunk tőle. Ezen kívül figyelembe kell venni a gyermek életkorát is, és azt, hogy pl nem minden iskola tud művészeti kurzust indítani, van, ahol jobb a tanár, van, ahol kevésbé. Sőt, picit el is szomorodtam, hogy volt olyan iskola, amelyik nem finanszírozott rendes papírt a gyermekeknek, holott az is erőteljesen befolyásolja a rajz végeredményét. Ahogy egy jó ételnél fontosak a hozzávalók, úgy egy rajznál sem árt, ha jó minőségű alapra készülnek, rendes rajzeszközökkel.
Szóval azt is próbáltuk figyelembe venni, ha a rajz önmagában nem volt mutatós, de volt benne fantázia, és látszott, hogy kizárólag azért nem varázsol el minket rögtön, mert nem kapták meg  a szükséges eszközöket az alkotáshoz.
Persze a legjobb rajzok mindig elsőre kiütköznek, volt is jócskán belőlük, már csak a sorrend volt kérdés.
Amikor egy gyerek a kezébe kapja mondjuk a 3. helyezésért járó jutalmat, talán nem is sejti, mennyire közel állt az első helyhez. Néha annyira apró dolgok döntenek, szubjektív dolgok, hiszen nem matematika példákról beszélünk.
Úgyhogy ha valaki ebben a cipőben jár, ne pityeregjen, mert ezek a hajszálnyi különbségek legközelebb talán az ő javára dőlnek majd.

Maga a díjkiosztó kicsit stresszesre sikerült számomra, mert kb előtte öt perccel tudtam meg, hogy beszélnem is kell. Hurrá!:) Mondanám, hogy nem vagyok a  szavak embere, de aki ismer, ezen jót röhögne. Viszont más írni, más barátok közt trécselni, és megint más kiállni ennyi idegen ember, izgatott gyerek elé, és értelmesnek tűnő mondatokban elhablatyolni ugyanezeket, amiket most itt leírtam.
Most én voltam a "híres" néni, aki virágot kap az ünnepség végén, és én gratuláltam a sok apróságnak. (jelzem, annyira meg voltak hatva (nem tőlem persze:)), hogy kb 10 gyerek köszönte meg a díjazást. Nem mintha ezt meg kellene köszönni, vagy nem tudom, végül is ők rajzoltak, de én mindent meg szoktam köszönni, tán ezért  a beidegződés).
Izgultak na.:) Igaz, én jobban.

Most pedig lesz majd egy kiállításom a könyvtárban, rajzos foglalkozásokkal, és ha minden jól megy, és igény is lesz rá, szakkört is tartok majd.
Hát ennyi. :)