Nem tudtam semmit az elején, csak azt, hogy sárgát akarok, meg zöldet, és tiszta kéket. Talán az égnek.
Kettős
kontúrokat, melyek konkrétan lezárják a formákat, nem engedik
elszaladni a színeket, vegyülni, mocskossá válni. Áttetsző frissességet
akartam. Mint valami álomképben, ahol olyan intenzíven éled meg az
érzéseket, hogy szinte beleszakad a szíved.
Már nem akartam
kedveset, cukormázas bűvöletet, mindenki által szeretettet. Csak azt
akartam, hogy szülessen meg ez a légiesen könnyű érzés bennem.
Újra ártatlan akartam lenni, akár egy gyermek éneke, és a képtől reméltem a feloldozást, önmagam megbocsájtását.
Vizet
akartam, és tükörképet, töretlen felszínt, szélcsendet, nyugalmat,
amiben mégis szakadatlanul él a vibrálás. Élni akartam, de már nem itt,
ahol fizikailag vagyok, hanem abban a képben, amit megteremtettem. Mert
oda nem engedtem be semmiféle árnyat, se rossz szándékot, semmit, ami lebetonozza a szabadságot.
És idáig vártam, hogy megszülessen, de már fejben elkészült, tehát létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése